0
Párizs gyönyörei és az időjárás gyötrelmei
Szombaton az első napsugarakat kihasználva útba ejtettem a Père Lachaise temetőt (PL). It is as close as it gets to real nature and peace.
Először tavaly júniusban jártam itt, és úgy értem haza az akkori barátomhoz, hogy megtaláltam a Paradicsomot. Ő ezen jót nevetett, hogy ironikus, egy temetőre ezt mondani; ráadasul a PL állandoan tele van térképet forgató turistakkal, akik Jim Morrison es Oscar Wilde sírját keresik. Nos, én azóta egyszer szeptemberben szedtem itt gesztenyét, és most újra visszatértem, de jelentem, még egyiket sem láttam, és nem is hiányzik. Az én receptem a PL-hez: amint bemész, térj le a kacskaringós macskaköves útról, és vessz el a sírok között, lehetőleg minél jobban. A sírturizmus egyébként is rendkívül morbid dolog (bár a legjobb barátommal a Montparnasse temetőben mi is rákattantunk Brassai és Sartre/Beauvoir valamint Julio Cortazar sirjára). A hely hangulata akkor jön át, amikor majdem lecsúszol a borostyános domboldalon (a temető ugyanis egy dombon epült, és a "lepcsők" az oldalában ezeréves kövek, amiket az idő(járás) kissé veszélyessé tett, és gyakorlatilag vajmi kevessé teljesítik eredeti hivatásukat); találsz egy vélhetőleg többszáz éves sírkövet, amibe már gyökeret eresztett egy fa; véletlenül egy kripta mohalepte tetején (!) kötsz ki, ahonnan belátod a fél temetőt, és a hátadat valami jobb-nem-tudni-milyen kőnek vetve élvezed a fákon átszűrődő napfényt, hallgatod a lombok susogását (miközben azon gondolkodsz, hogy hogy lehet az, hogy sem Párizs zaja, sem emberi hangok nem hallatszanak oda).
A váratlan meglepetések között szerepel egy Nagy Imre emlékére állított sír magyar zászlóval; több, mauzóleumnak is beillő kripta azok mellett a kis építmények mellett, amibe egy ember is alig fér bele, egy-két piramis szomszédságában. A gyakorlott párizsi temető-látogatókat azonban nem lepi meg, hogy a keresztény sírok zsidó és muszlim nyughelyekkel keverednek, és hogy két alléval arréb pedig távol-keleti feliratokat látunk. (Magyarázatot ennek miértjére még nem találtam, személy szerint a híres francia laicitével [az egyház és az állam szétválasztása a lehető legnagyobb mértékben, minden vallás egyenlősege] magyaraznám.)
(Elnézést, de itt feladom az ékezetes betuk hasznalatat, mert haromszor annyi idobe telik, mire megtalalom oket a klaviaturan.)
A PL utan a 11. kerulet fele vettem az iranyt, ahol a Rue Oberkampf a "meno parizsi fiatalsag" gyulekezohely - hosnonk szempontjabol pedig azert erdekes, mert ezen a kornyeken lakik/lakott az osszes (volt) francia fiuja: ezekbe a barokba jart elso randizni es bulizni, itt csattantak el az elso parizsi csokok... ahhhh... :) A Café Charbonban viszont eloszor Bazsalikommal, az ocsemmel jartam, de utana visszatero vendeg lettem, es a kedvenc helyem a kornyeken. Bar a Café au Chat Noir sem rossz. A felsorolast sokaig lehetne folytatni, melynek valoszinuleg a szecesszios hangulatot es drum n bass bulikat otvozo La Bellevilloise lenne a fenypontja. Mielott leertem volna a monumentalis Republique terre, ugy dontottem, visszatertem ota eloszor es utoljara eszek egy kebabot, mert ez ugyanannyira must, mint meginni egy pohar feherbort az erkelyemen a naplemente es egy jo konyv tarsasagaban (szinten kipipalva). Ennek az lett az eredmenye, hogy amig en egy padon zsonglorkodtem az Evianos uvegemmel, a konyvemmel es a kebabbal a kezemben, egy bacsi odajott hozzam, hogy o orvos, es tudom-e, hogy az a hus, amit eszek, nagyon rosszat tesz nekem, es mellesleg a napszemuvegem is. Aztan koszont, es tovabballt... Nos, a napszemuveg lila (innentol kezdve szerintem vilagos szamotokra, hogy ez minden egeszsegugyi ervet felulir) es amugy egy vagyont fizettunk erte Bazsalikommal a Zadig&Voltaire-ben; a hus pedig persze, hogy nem egeszseges, de szegeny bacsi nem tudhatta, hogy amellett, hogy en ilyenre havonta egyszer vetemedem, a hangulatnak nincs testzsirszint mutatoja.
A kebab-kaloriakat azert egy hosszu setaval dolgoztam le Strasbourg St Denis es Bld Bonne Nouvelle fele, aminek altalam nagyra ertekelt feature-je, hogy keves a turista, es az igazi, "autentikus" Parizsba kapunk betekintest - legalabbis az egyik arcaba a sok kozul. A rendkivul koszos es rendetlen utcakon egymast erik az olcso boltok es a hamisitvanyokat arusito standok meg a konyvesboltok es az iiiiiigazi parizsi kavezok. A meg eszakabbra fekvo keruleteket leszamitva itt a legnagyobb a szinesboruek aranya: mig balra, a belvaros fele az arab-kozel keleti vonal dominal, addig jobbra, a montmarte fele az indiai negyed huzodik - mindket esetben a regionak megfelelo illatokkal, zajokkal, karomkodasokkal es arusokkal. Itt semmi nincs a Rue de Rivoli es a Champs Elysée csillogasabol es eleganciajabol, vagy a Pompidou kp es a St. Germain negyed intellektualis finomkodasabol - viszont annal eletszerubb.
Persze ez sem tart soka, mert hamarosan az Operahoz erkezunk, ami - leven Parizsrol van szo - rendkivul impozans latvanyt nyujt. Innen valaszthatunk, hogy a Madeleine fele megyunk tovabb a Bld. Haussmannon (Parizs foepiteszekent a sok szep epuletert minden este neki mondhatnek koszonetet) es a Galerie Lafayette-ben koltjuk el az osszes penzunket es meg annal is tobbet, vagy Amélie Poulain nyomaban eszakra indulunk a Montmartre fele.
En a Place Vendôme-ot celoztam be, ami eleg eles valtas volt a fent leirtak utan. Itt ugyanis nem csak az Igazsagugy Miniszterium talalhato (az ex-IUM, Rachida Dati, hatalmas botranyt kavart azzal, hogy o "rendelte meg" a szulese idopontjat, es csak ket nap szules-szabadsagot vett ki), hanem Cartier, Bulgari, Tiffany's, Chanel, Van Cleef & Arpels... es muremeknek beillo ekszereik, ami minden egyes alkalommal elgondolkodtat a gazdag ferj vs. herceg a feher lovon dilemman.
A vasarnap delelotti eso (mely elotte napokon at tartott es lassan a parizsi nyar mindennapos velejarojava valik) annyira lehangolt, hogy lazas pancake sutesbe "oltem banatom". Amikor mar ez sem segitett, anyukam ontotte belem a lelket skype-on. Vegul a facebookozast megunva az elso halvany napsugar lattan oromujjongasban tortem ki, es a Champs Elysee-re rohantam USA utikonyvet venni (a varva-vart nyaralas), es utana az egyik eszaki negyedeben, a Place de Clichy-tol nem messze a Rome metromegallonal csatlakoztam egy par baratomhoz, akik ott skate-eltek. Egy-ket gordeszkatrukk utan mar-mar szertartasosan sor kerult ra, hogy en is raalljak a deszkara, a fiuk pedig jokat nevettek, ahogy a ballerinamban probaltam egyensulyozni, nem elutni a jarokeloket es nem kitorni a bokam. A nagy izgalmakat egy kozeli kavezo teraszan pihentuk ki, a (parizsi) fiuk kedvenc elfoglaltsaganak hodolva: suttettuk magunkat a teraszon es az elmeno lanyokat ertekeltuk.
A het elejen nagy orommel lattam viszont egy sciences po-s baratnomet, akivel a diploma utani atmeneti allapot nehezsegeit es a 24 eves lanyok lelki bonyodalmait vitattuk meg eloszor a Les Etages-ban a Rue de Bucin (St. Germain), majd a Pantheon lepcsoirol az Eiffel toronyt nezve. Hasonlo volt a tema tegnap vacsora utan, amit edes hatosban koltottunk el a barataimmal egy igazi, autentikus japan etteremben az Operatol nem messze. A hely a rue St. Augustin-tol nem messze van (sajnos pontos cimet nem tudok mondani), es tenyleg igazi: a japan szakacsok elottunk keszitettek a vacsorat; no sushi; az etlap japanul, franciaul es angolul, de leginkabb a fotok segitenek a valasztasban. A sor oriasi, foleg, ha nagyobb tarsasaggal erkezik az ember, az etel viszont isteni, es az ar-ertek arany Parizs ezen a kornyeken ritkasagszamba megy. Ajanlom mindenkinek!
Először tavaly júniusban jártam itt, és úgy értem haza az akkori barátomhoz, hogy megtaláltam a Paradicsomot. Ő ezen jót nevetett, hogy ironikus, egy temetőre ezt mondani; ráadasul a PL állandoan tele van térképet forgató turistakkal, akik Jim Morrison es Oscar Wilde sírját keresik. Nos, én azóta egyszer szeptemberben szedtem itt gesztenyét, és most újra visszatértem, de jelentem, még egyiket sem láttam, és nem is hiányzik. Az én receptem a PL-hez: amint bemész, térj le a kacskaringós macskaköves útról, és vessz el a sírok között, lehetőleg minél jobban. A sírturizmus egyébként is rendkívül morbid dolog (bár a legjobb barátommal a Montparnasse temetőben mi is rákattantunk Brassai és Sartre/Beauvoir valamint Julio Cortazar sirjára). A hely hangulata akkor jön át, amikor majdem lecsúszol a borostyános domboldalon (a temető ugyanis egy dombon epült, és a "lepcsők" az oldalában ezeréves kövek, amiket az idő(járás) kissé veszélyessé tett, és gyakorlatilag vajmi kevessé teljesítik eredeti hivatásukat); találsz egy vélhetőleg többszáz éves sírkövet, amibe már gyökeret eresztett egy fa; véletlenül egy kripta mohalepte tetején (!) kötsz ki, ahonnan belátod a fél temetőt, és a hátadat valami jobb-nem-tudni-milyen kőnek vetve élvezed a fákon átszűrődő napfényt, hallgatod a lombok susogását (miközben azon gondolkodsz, hogy hogy lehet az, hogy sem Párizs zaja, sem emberi hangok nem hallatszanak oda).
A váratlan meglepetések között szerepel egy Nagy Imre emlékére állított sír magyar zászlóval; több, mauzóleumnak is beillő kripta azok mellett a kis építmények mellett, amibe egy ember is alig fér bele, egy-két piramis szomszédságában. A gyakorlott párizsi temető-látogatókat azonban nem lepi meg, hogy a keresztény sírok zsidó és muszlim nyughelyekkel keverednek, és hogy két alléval arréb pedig távol-keleti feliratokat látunk. (Magyarázatot ennek miértjére még nem találtam, személy szerint a híres francia laicitével [az egyház és az állam szétválasztása a lehető legnagyobb mértékben, minden vallás egyenlősege] magyaraznám.)
(Elnézést, de itt feladom az ékezetes betuk hasznalatat, mert haromszor annyi idobe telik, mire megtalalom oket a klaviaturan.)
A PL utan a 11. kerulet fele vettem az iranyt, ahol a Rue Oberkampf a "meno parizsi fiatalsag" gyulekezohely - hosnonk szempontjabol pedig azert erdekes, mert ezen a kornyeken lakik/lakott az osszes (volt) francia fiuja: ezekbe a barokba jart elso randizni es bulizni, itt csattantak el az elso parizsi csokok... ahhhh... :) A Café Charbonban viszont eloszor Bazsalikommal, az ocsemmel jartam, de utana visszatero vendeg lettem, es a kedvenc helyem a kornyeken. Bar a Café au Chat Noir sem rossz. A felsorolast sokaig lehetne folytatni, melynek valoszinuleg a szecesszios hangulatot es drum n bass bulikat otvozo La Bellevilloise lenne a fenypontja. Mielott leertem volna a monumentalis Republique terre, ugy dontottem, visszatertem ota eloszor es utoljara eszek egy kebabot, mert ez ugyanannyira must, mint meginni egy pohar feherbort az erkelyemen a naplemente es egy jo konyv tarsasagaban (szinten kipipalva). Ennek az lett az eredmenye, hogy amig en egy padon zsonglorkodtem az Evianos uvegemmel, a konyvemmel es a kebabbal a kezemben, egy bacsi odajott hozzam, hogy o orvos, es tudom-e, hogy az a hus, amit eszek, nagyon rosszat tesz nekem, es mellesleg a napszemuvegem is. Aztan koszont, es tovabballt... Nos, a napszemuveg lila (innentol kezdve szerintem vilagos szamotokra, hogy ez minden egeszsegugyi ervet felulir) es amugy egy vagyont fizettunk erte Bazsalikommal a Zadig&Voltaire-ben; a hus pedig persze, hogy nem egeszseges, de szegeny bacsi nem tudhatta, hogy amellett, hogy en ilyenre havonta egyszer vetemedem, a hangulatnak nincs testzsirszint mutatoja.
A kebab-kaloriakat azert egy hosszu setaval dolgoztam le Strasbourg St Denis es Bld Bonne Nouvelle fele, aminek altalam nagyra ertekelt feature-je, hogy keves a turista, es az igazi, "autentikus" Parizsba kapunk betekintest - legalabbis az egyik arcaba a sok kozul. A rendkivul koszos es rendetlen utcakon egymast erik az olcso boltok es a hamisitvanyokat arusito standok meg a konyvesboltok es az iiiiiigazi parizsi kavezok. A meg eszakabbra fekvo keruleteket leszamitva itt a legnagyobb a szinesboruek aranya: mig balra, a belvaros fele az arab-kozel keleti vonal dominal, addig jobbra, a montmarte fele az indiai negyed huzodik - mindket esetben a regionak megfelelo illatokkal, zajokkal, karomkodasokkal es arusokkal. Itt semmi nincs a Rue de Rivoli es a Champs Elysée csillogasabol es eleganciajabol, vagy a Pompidou kp es a St. Germain negyed intellektualis finomkodasabol - viszont annal eletszerubb.
Persze ez sem tart soka, mert hamarosan az Operahoz erkezunk, ami - leven Parizsrol van szo - rendkivul impozans latvanyt nyujt. Innen valaszthatunk, hogy a Madeleine fele megyunk tovabb a Bld. Haussmannon (Parizs foepiteszekent a sok szep epuletert minden este neki mondhatnek koszonetet) es a Galerie Lafayette-ben koltjuk el az osszes penzunket es meg annal is tobbet, vagy Amélie Poulain nyomaban eszakra indulunk a Montmartre fele.
En a Place Vendôme-ot celoztam be, ami eleg eles valtas volt a fent leirtak utan. Itt ugyanis nem csak az Igazsagugy Miniszterium talalhato (az ex-IUM, Rachida Dati, hatalmas botranyt kavart azzal, hogy o "rendelte meg" a szulese idopontjat, es csak ket nap szules-szabadsagot vett ki), hanem Cartier, Bulgari, Tiffany's, Chanel, Van Cleef & Arpels... es muremeknek beillo ekszereik, ami minden egyes alkalommal elgondolkodtat a gazdag ferj vs. herceg a feher lovon dilemman.
A vasarnap delelotti eso (mely elotte napokon at tartott es lassan a parizsi nyar mindennapos velejarojava valik) annyira lehangolt, hogy lazas pancake sutesbe "oltem banatom". Amikor mar ez sem segitett, anyukam ontotte belem a lelket skype-on. Vegul a facebookozast megunva az elso halvany napsugar lattan oromujjongasban tortem ki, es a Champs Elysee-re rohantam USA utikonyvet venni (a varva-vart nyaralas), es utana az egyik eszaki negyedeben, a Place de Clichy-tol nem messze a Rome metromegallonal csatlakoztam egy par baratomhoz, akik ott skate-eltek. Egy-ket gordeszkatrukk utan mar-mar szertartasosan sor kerult ra, hogy en is raalljak a deszkara, a fiuk pedig jokat nevettek, ahogy a ballerinamban probaltam egyensulyozni, nem elutni a jarokeloket es nem kitorni a bokam. A nagy izgalmakat egy kozeli kavezo teraszan pihentuk ki, a (parizsi) fiuk kedvenc elfoglaltsaganak hodolva: suttettuk magunkat a teraszon es az elmeno lanyokat ertekeltuk.
A het elejen nagy orommel lattam viszont egy sciences po-s baratnomet, akivel a diploma utani atmeneti allapot nehezsegeit es a 24 eves lanyok lelki bonyodalmait vitattuk meg eloszor a Les Etages-ban a Rue de Bucin (St. Germain), majd a Pantheon lepcsoirol az Eiffel toronyt nezve. Hasonlo volt a tema tegnap vacsora utan, amit edes hatosban koltottunk el a barataimmal egy igazi, autentikus japan etteremben az Operatol nem messze. A hely a rue St. Augustin-tol nem messze van (sajnos pontos cimet nem tudok mondani), es tenyleg igazi: a japan szakacsok elottunk keszitettek a vacsorat; no sushi; az etlap japanul, franciaul es angolul, de leginkabb a fotok segitenek a valasztasban. A sor oriasi, foleg, ha nagyobb tarsasaggal erkezik az ember, az etel viszont isteni, es az ar-ertek arany Parizs ezen a kornyeken ritkasagszamba megy. Ajanlom mindenkinek!
