Eredetileg egy érdekes megfigyelésemről akartam írni a rasszizmusról Franciaországban, de most kaptam a hírt, hogy meghalt édesapám egyik kedves barátja, becenevén Csini. Mivel személyesen nincs módon leróni a tiszteletemet, és mert modern kor gyermeke vagyok, ezt a postot az ő emlékének ajánlom. Egyben pedig bemutatásra kerül a külföldi élet legnagyobb hátránya.

Ilyen alkalommal nem lehet nem személyesnek lenni, és több gondolat kavarog a fejemben. Bár nem szívesen teszem közzé a világhálón a személyes emlékeimet, talán egy-két szót mégis, a megemlékezés kedvéért. Csiniről elsősorban az a szó jut eszembe, hogy aranyifjú; az, amikor egy vendégségben a kisfia megkérdezte az öcsémtől, hogy "Te, figyelj már, ki az a Csini?!"; Csini az uszodában, fürdőköpenyben, széles mosollyal, napbarnítottan; Csini apáék baráti társaságában a többi volt vízilabdással, és ő mindenkinél tíz évvel fiatalabbnak néz ki; Csini, amint hozzánk telefonál, és mindig azt hiszi, hogy anya az, közben én. Csini és a kisfia, aki az öcsémnél fiatalabb, és a lánya, aki nálam alig idősebb. Olyan természetes velejárója volt a szegedi életemnek, hiszen a születésem óta ismertem, látott felnőni, és édesapám baráti körébe tartozott - akinek az állandó jelenléte ugyanolyan evidencia, mint a szüleimé.

A sors iróniája, hogy két héttel ezelőtt a Pere Lachaise-ben azon gondolkodtam, hogy mennyiszer nincs alkalmunk elköszönni a szeretteinktől, és csak amikor elmennek, akkor jövünk rá, hogy mit is veszítettük. Csini esetében senki sem számított rá, hogy másnap nem lehet majd elérni telefonon, és hogy többet nem mosolyog ránk a szokásos jókedvével, és senkinek nem volt alkalma elköszönni tőle. A szörnyű és rettegett "akkor még nem tudtam, hogy utoljára beszélek vele" esete.
Nem is emlékszem, én mikor láttam utoljára; nem tudom, édesapámmal hogyan váltak el egymástól... de a hirtelen üresség mindennél hangosabban beszél, és az ember arra vágyik, bár csak lett volna lehetősége arra, hogy tudtára adja a másiknak - még ha utoljára is - hogy mit jelentett az életében.
Lassan, ólálkodva felkúszik az ember gerincén a félelem, hogy mi lesz, ha ő sem tud elköszönni majd a szeretteitől, azoktól, akik a legfontosabbak a számára. Talán többször kellene tudtukra juttatni, hogy nélkülük az élet nem lenne ugyanaz, és hogy mennyire szeretjük őket.

Aki külföldön lakik tartós jelleggel, annak pedig ennek kapcsán eszébe jutnak az álmatlan éjszakák, amikor egy-egy családtag betegségén aggódva forgólódik, és átkozza magát, amiért nincsen ott, hogy első kézből értesüljön a fejleményekről, támogassa a beteget, és legyen kéznél minden eshetőségre. Amikor nem értesítik egy balesetről, mert nem akarják felidegesíteni feleslegesen. Amikor a következő napra néz repülőjegyet vagy vesz ki szabadságot, mert már nem bírja a bizonytalanságot, és mert jobban aggódik, mint az otthoniak.

All this to say, hogy a külföldi lét legnagyobb hátránya, akármilyen furcsán hangzik is, hogy nem vagy otthon. Bizonyára vannak, akik kevésbé aggódnak, kevésbé kell aggódniuk a családjukért. Azonban sokan vagyunk, akik hol erős, hol halványuló lelkiismeret-furdalással küzdünk, amiért nem vagyunk otthon, amikor kellene; hogy tehetetlenek vagyunk; hogy bármi történhet a szeretteinkkel, és mi nem vagyunk ott.

És hiába van éjjel-nappal bekapcsolva az ember összes telefonja, semmi nem adja meg azt a nyugalmat, mintha egy országban, egy városban, egy fedél alatt van a legfontosabbakkal.

Nos, megjártam Budapestet és Szegedet, és számomra meglepő módon alig akartam visszajönni.
Igaz, meg kell hagyni, az otthoni egyetemi morál ismét ráébresztett, miért is szeretek külföldön tanulni. Az EÁJT2 vizsgámon a tanárnő, miután megkérdezte, hogy én akkor végülis milyen vizsgára jöttem, az előző órán leadott anyagból kérdezett (annak ellenére, hogy előtte megbeszéltük, hogy én külföldön tanulok), másnap pedig egy hibátlan, minden kérdésre válaszolós Államelmélet vizsga után közölte velem az oktató, hogy "köszönöm kollegina, ez négyes lesz". Persze boldog voltam, hogy ezt a kettőt letudtam, hiszen akkor már harmadik éjszakája alig aludtam. Mielőtt hazamentem, ugyanis, a születésnapomat ünnepeltük a Lizard Lounge nevezetű helyen a Marais-ban, ahol a jóképű pultosfiúk legalább 3 free drinkre meghívtak a főnökkel együtt, a többire pedig a többiek, így rendkívül emelkedett hangulatban telt az este. Annál is inkább, mert Timi és Cili nem csak hogy egy tortát sütöttek nekem, de Yannick-kal készítettek egy fotómontázst, nem tudom, mi a neve, de a lényeg, hogy a sok pici fotóból egy nagy áll össze. Ezt megkoronázta a Joyeux Anniversaire éneklés és még egyéb ajándékok, úgy, hogy a legkedvesebb kinti barátaim mind jelen voltak. Azt hiszem, ennél jobbat senki sem kívánhat.

Tehát kissé kialvatlanul érkeztem haza, amit nagyjából bepótoltam, miközben a polgárjog vizsgára készültem, és lehetetlen jogeseteket oldottam meg a bátyám segítségével. Az öcsémet próbáltam rábírni, hogy tanuljon velem, de szokás szerint ő intézte a bulizás részt, én pedig a tanulást. Ennek eredményeképpen valami egészen hihetetlen módon ötöst kaptam a polgárjog dologi és családi jogi részéből (a szerencsén kívül szerintem kizárólag az segített, hogy annyi ember gondolt rám az smsekből és üzenetekből ítélve), ami kellő elégtétel az előző féléves szégyenletes teljesítményem után. Ami ennél is sokkal boldogabbá tett, az az idő, amit a barátaimmal és a családommal töltöttem. A születésnapi vacsorám a Szeged új elit helyének számító Alabárdosban esett meg, megfelelő mennyiségű bor, pezsgő és parfétorta társaságában; ezt követte a születésnapi ünneplés "reloaded" a Szimplában, ami Párizsból nagyon hiányzik, ahol több-kevesebb ideig a számomra fontos emberek legtöbbje ott volt (már aki Budapesten tartózkodik... az pedig nem sok). Az este végére csak négyen maradtunk, 3 fiú és én, és azt hiszem, itt csak annyit mondanék, hogy kettőkor rendkívül jó hangulatban indultunk haza. Másnap pedig (miután megállítottak az utcán, hogy lefényképezhetnek-e egy divatblognak) stylist küldetésemet teljesítettem Totand mellett (aki a világ legszebb fotókönyvét adta nekem a születésnapomra), ami great fun volt, annak ellenére hogy meglepő módon magamnak nem vettünk semmit. Ezt a szép napot zárta, hogy Kornéllal összetalálkoztam, majd pedig a CEN első estéjén két percenként HÖKös, volt HÖKös és közgázos barátokba futottam, akiket nagyon, nagyon jó volt újra látni.

Szerdán a becsekkolt bőröndöm jócskán tartalmazott hungarikumokat úgy mint szalámi, kolbász, kőrözött, tejföl, anya lekvárja, a szokásos 20 db túrórudi, erős pista, pörkölt krém, vaníliás karika... Ja, és persze a galuskaszaggató, hogy el ne felejtsem. Amikor pedig a reptérbusz meggördült a Porte Maillot (vagy Porta Majonéz, ahogy egyesek nevezik) parkolójába, azon gondolkodtam, hogy ki is volt az a lány, aki nem akart visszajönni.
A város ragyogó napsütéssel és egy vadul integető Timivel fogadott, aki még rózsát is hozott nekem, és a délután további része olyan franciás dolgokat tartogatott a számomra mint eperevés a Mars-mezőn és crepe-ezés a kedvenc iráni bácsimnál. Este Alix, az egyik sciences-pos lány szülinapi buliján voltam a Café Tournesol nevezetű helyen, ami a Montparnasse mellett található Rue de la Gaité egyik nagyon helyes bárja, így azzal a fogadkozással jöttem el, hogy hamarosan a többi helyet is kipróbálom illusztris társaságommal.

Másnap Cilivel bevettük magunkat a konyhámba, és legalább 50 palacsintát sütöttünk két palacsintatortához, mindezt persze úgy, hogy vadul videóztunk az utókor számára. Hétkor pedig, ahogy jó vendégekhez illik, megjelentünk Timinél a Cité Universitaire-ben, ahol a Maison Centrale mögötti Grande Pelouse-on kezdetét vette Timi (utó) szülinapi piknikje, ami később "a nagy zabalás" néven vált ismertté. A két palacsintatortához Tim két almatortát csapott hozzá, de volt ott legalább öt féle sajt, peanut butter, mindeféle svéd finomság, litván és német alkohol (persze a pálinka mellett), magyar bor - a többire nem emlékszem, de megörökítettük a bőség zavarát. Gyönyörű idő volt, fűillat és jó hangulat, hiszen mindenki élményekben gazdagon jött haza a vacances-ról. Így aztán egymás nyakába borulva kérdeztük ki egymást az elmúlt hetek eseményeiről, egy gitár is előkerült, a fiúk elkezdtek focizni, mások pedig a fűben fetrengeni (a házi pálinka hatása). All in all, igazi jó hangulat volt.

Tegnap pedig meglátogattam a sciences-po könyvtárát "mostmár kezdjünk el tanulni" felkiáltással, de csak egy pár, a menekültjogról szóló könyv kivételéig jutottam ahhoz az exposéhoz, amit az egyik csoporttársammal tartok hamarosan. Szintén esedékes egy másik exposé az International Court of Justice és a humanitarian aid kapcsolatáról, valamint egy hét múlva egy ún. gallop d'essai nemzetközi jogból... De egyelőre élvezem a fantasztikus napsütést, ami csak még szívfájdítóbban gyönyörűvé teszi a várost. Fagyit eszek a Mars mezőn, reggeli kávézok Justine, a barátnőm lakásán, aki nem messze lakik tőlem, bejárom a 15. kerületet, a Rue Mouffetard-on vacsorázunk Huub holland barátaival hogy aztán ismét Chez Georges-nál kössünk ki, és jiddis zenére ropjuk. Felfedezem mi az a "fete de jungle á la Bellevilloise" - ma éppen oda tartok, de csak miután vége lett annak a színdarabnak, amit Petrával nézünk. Holnap és holnapután pedig ismét piknik; holnapra ráadásul terveim szerint egy meggyes pite á la hongroise is fog készülni, hiszen ha van valami, amiben a magyar lányok jók....

E mondatnak a szellemében alakítom a pakolásomat, ami valójában nem túl szerencsés. Egyelőre háború sújtotta övezethez hasonlít a szobám, festőien megbolondítva egy porszívógéppel. Most viszont úgy döntöttem, tartok egy kis szünetet, hogy összeszedjem magam az utolsó roham előtt, valamint hogy elfogyasszak egy kávét a másnaposságomat enyhítendő. A "búcsúbuliról" (fényképek lsd. FB)legyen elég annyi, hogy kalandos volt, többek között kiderült, hogy kedvenc pultosfiúm, Peti már nem dolgozik az Triplában, de van helyette másik kedves pultosfiú. Megint ismerkedőest volt olyan szempontból, hogy vegyes volt a társaság, de viszonylag jól összejöttek az emberek, és a legfontosabbak számomra (egy-két kivételtől eltekintve) mind ott voltak, aminek nagyon örültem. Az elfogyasztott alkoholmennyiség pedig abban segített, hogy ne sírjam el magam, amikor elköszöntek tőlem.

Összességében a következő mondható el számokban (avagy mi nyomja az erasmusos vállát[fizikai értelemben vagy sem]):

1. Dolgok, amikért nevetségesen sokat fizettem
- 2200 ft Fax postáról külföldre (jó, ez az én hülyeségem volt, elfelejtettem hazavinni a learning agreementet)
- 2600 ft bélyeg, hogy a pázmány a párizsi címemre küldje az értesítést, megkaptam-e a kedvezményes tanrendet
- 1000 ft, hogy a pázmány egyáltalán belenézzen az erre vonatkozó kérelmemre
- xxxxx ft biztosításra, amit végülis Gigire hallgatva az AXA-nál kötöttem

2. Dolgok, amikért nevetségesen sok időt álltam sorba
- 1,5 órát TAJ kártyáért és Eus biztosítási kártyáért
- összesen kb. 1,5 órát a postánál, de ebben nem ez a durva, hanem hogy elmentünk Lillával a Nyugatinál lévőbe, hogy szerezzünk meghatalmazásos papírt, ahol azt mondták, a postás pecsételi le, de elolvastuk a papírt, és láttuk, hogy nem, így következett a Váci utcai, ahol elküldtek minket a Gönczi Pál utcai postába, ahol azt mondták, jobb lenne, ha elmennénk az Ecseri útra, amire mi azt mondtuk, hogy szerintünk meg jobb lenne, ha elintézné ott és akkor, pont.
- 30 percet a TO-n, dehát ez nem újdonság, csak hogy leadjak két papírt.
- 7 napja várok arra, hogy Molnár Tamás válaszoljon arra az emailemre, amiben erre a hétre kértem tőle időpontot letenni a különbözeti vizsgát nemzetközi jog 2-ből(bár nem sorbanállás, de várakozási idő)

3. Dolgok, amik nevetségesen sokan vannak (vagy semmi keresnivalójuk egy bőröndben)

- két 20 kilós és egy 16 kilós bőrönd (ez utóbbit az öcsém hozza utánam)
- 8 doboz gyógyszer (állítom, ha folyamatosan szedném a kintlétem alatt, akkor sem fogyna el)
- 12 pár cipő (emlékszem, a prágai AIPES program alatt az egyik lány magyarázta, hogy 30 pár cipőt hozott, amire majdnem elkezdtünk szörnyűlködni a barátnőimmel, de még mielőtt megtehettük volna, egy másik lány megszólalt: "Csaaaak?" - és komolyan gondolta)
- 5-6 könyv. Ezeknek a számát kellett leginkább leredukálnom, legnagyobb bánatomra, így pl. a szótáraim is itthon maradnak az értelmező kivételével. A héberkönyvemet természetesen viszem, bár szerintem az önmagában van 5 kiló. Szakácskönyvek közül egy Stahl és a Jewish Cookery Bookom jön (nem mintha ebből valaha főztem volna). A regényeket még nem szűrtem át, de tuti, hogy Az Órák velem tart, ahogy az Örkény egypercesek is, de legalábbis egy Eszterházy, valamint még be szeretném fejezni az Ajvét Lugosi Viktóriától, de a Kilenc magyarnak sem értem a végére. Jön Stephen Clarke elmaradhatatlan Talk to the Snail-je, de édesapám viharvert klasszikusát, a Franciaország c. Pannónia kiadványt itthon hagyom, bár a szocialista építészet remekműveinek jobb leírását valószínűleg sehol sem találnám meg. Még az Ida regényén gondolkodom, és a Diadalív árnyékábanon gondolkodtam, de apa rámutatott, hogy egyszerűbb, ha kint megveszem, és akkor végre eredetiben is elolvashatom. Vettem egy angol könyvet, Reading Lolita in Tehran, ami a tomboló Irán- mániámhoz most pont passzol, és állítólag nagyon jó, meg apa a kezembe nyomta Hankiss Elemér Diagnózisok c. művét is, mondván "it's a must". Hmm... Lehet, hogy mégsem 5-6 lesz??
- 20 film és még több zene, mostly az MP3 lejátszómon, többek között olyan klasszikusok, mint a Csinibaba (honvágy esetén tökéletes) és az az Üvegtigris (rosszkedv ellen).
- 1 párna: ki az a hülye rajtam kívül, aki annyira ragaszkodik a párnájához, hogy magával viszi??
- 1 zacskó paprika: ez igazából nem tudom, hogy sok-e vagy kevés. Egy szegedi lány paprika nélkül Párizsban?? Ez még viccnek is rossz. :D
- 2*50 g tea. Újfent: ki az az agyament, aki teát visz Párizsba, amikor így is alig fér be a bőröndjébe? Hiába, a Big Ben teái gyakorlatilag a lónyay str.-i lakás fogalmi elemeivé váltak (for whatever that means), így a tejbubi és az irish morning alap, hogy jön velem. Ráadásul nagyon kedvesek voltak (mint mindig) a teázóban, és azt tanácsolták, látogassam meg a Mariage Freres nevezetű helyet Párizsban, mert ott a legjobb a tea (Maison de thé á Paris depuis 1854, http://www.mariagefreres.com/)

Tehát mint láthatjátok, nagyon nehezen válok meg a szokásos itthoni környezetemtől, bögrétől kezdve mindent magammal szeretnék vinni, de már ruháimat és átválogattam kétszer, hogy kevesebb legyen, úgyhogy valahol meg kell húzni a határt. Csak az a furcsa, hogy bár rengeteg fölsőt, zoknit, szoknyát stb. elpakoltam, még mindig tele vannak a szekrények. Csak tudnám, kinek a ruháival??! :)

Naaa, mostmár tényleg mindjárt ott vagyok, mához egy hét. Addig még Szegeden minimális idő alatt próbálok maximális számú emberrel találkozni, búcsút venni a családomtól, az öcsémmel még egy utolsót összeveszni, ilyesmi. Aztán ugyanez Pesten. Ja, és a XXI. század legújabb csodája, hogy az apukám tud Skype-olni, webkamerával meg minden. Egészen megdöbbentő (mondjuk az is az volt, amikor anya közölte, hogy neki nem kell megtanítani, mert ő már tud). Közben pedig olvasgatom a Francia nők sosem híznak és a Kilenc magyar mellett a sok Párizs útikönyvem közül az egyiket, és megnyugszom, hogy tök jó környéken van a lakásom, és a suli sincs tőle messze, és mennyire király helyek vannak Párizsban. Ja, ez egyébként a Nyitott szemmel sorozatból van, és az EGYETLEN olyan Párizs útikönyvben, amiben részletesen írnak a Zsidó negyedről, ezért ezt vettük meg.
Próbáltam felkészülni, hogy mi merre, ezért a ratp.fr-t is nézegettem (magyar BKV és útvonaltervező 100 év múlva), és elkövettem azt a hibát, hogy rámentem az Orange.fr honlapjára, megnézni, milyen tarifák és készülékek vannak. Na azt hittem, leszédülök a székről, ugyanis a nevének megfelelő színben bombáztak jobbnál jobb ajánlatokkal, mindezt összesűrítve minimális helyen, úgyhogy csak az tartott vissza a sikítástól, hogy előtte találtam egy LILA telefont, amibe beleszerettem, és ez számomra kompenzálja az Orange bármilyen fogyatékosságát, beleértve azt is, hogy a vevőikra zúdítanak töméntelen mennyiségű információt. :)

Közben persze vívom csatáimat a két egyetemmel, bár lassan-lassan az összes aláírás, leadandó, beadandó, faxolandó, kérvényezendő, stb. meglesz, az új Erasmus koordinátornak is elmagyarázzuk, hogy mi a dolga és hogy működik az Erasmus, bizonyos oktatók pedig (surprise-surprise) nekünk magyarázzák el, hogy hiába van TVSZ és ilyesmi apróságok, ők akkor is úgy fogják intézni a dolgaikat, ahogy nekik tetszik. Ó je.

Közben egészen elképedtem a blogomra reagáló visszajelzésektől, pl. felajánlották a Stephen Clarke könyv folytatásait - mellesleg azóta elolvastam a Talk to the Snail - Ten Commandements of Understanding the French-et is szintén tőle, és csak azt tudom mondani, hogy it's a MUST minden olyannak, aki kint van Franciaországban. Mivel én már éltem kint egy évet, sok mindenen jót mosolyogtam, ugyanis teljesen hasonló élményeim vannak a franciákkal kapcsolatban, de volt egy-két dolog, amit elraktároztam, hogy once in Paris, tudjam, hogy kell bánni a "békazabálókkal" (idézet az apukámtól). Szóval: olvassátok el!! Nagyon jó, tényleg.
Ezen kívül Totand jelezte, hogy az IranAir honlapja nem jön be, de a Lufthansa repül Teheránba, valamint a Szegedi Zsidó Hitközség köldött egy levelet, melyben hétnapos izraeli körutazásra invitál. Na jó, ők tuti nem a blogomra reagáltak :)

Erre a bejegyzésre a következő témakörben (is) várom a bejegyzéseket: mi az, amit vinni kell a külföldre, és az ember mindig elfelejti, illetve mi az, amit elvisz, és kiderül, hogy tök felesleges volt.

Szép hétvégét mindenkinek!

Végre végre vége, úgyhogy most itthon (Szegeden) lógatom a lábam, azaz... sütit sütök (az all-time favourite Londoni szelet után Rugelach-ot, csak sajnos kifolyt belőle a lekvár, és én maradok anya almás sütijénél. Szombaton pedig híííííres halászlevet megyünk enni, "last meal before I go" jelszóval, hogy nehogy halászlé-megvonási tüneteim legyenek odakint), olvasok (egy nagyon jó könyvet, Merde Actually. Angol pasas kikerül Párizsba, és a franciák megkeserítik-édesítik az életét. Hangulatcsinálónak tökéletes. Utána pedig jön Kati Marton új könyve, a Kilenc magyar, amit apa vett meg nekem , az én legnagyobb megdöbbenésemre és örömömre, és Benazir Bhutto önéletrajza), a régi sulimba is bementem, hogy a kedvenc tanáraimmal beszélgessek, és további régi és rég nem látott barátokkal tervezem találkozni, valamint rengeteget aludni. Holnap este rewind buli lesz a JATE-ban, ahol valószínűleg az éves Jägerezésünket fogjuk megejteni Lillával, aki szintén átment mindenből. A BME-en ám!! Épszerk 3-ból és 4-ből is!

Egyébként végül az euroatlanti integráció jegyemet csak hosszas harc után sikerült megszereznem, de a vártnál jobb lett, úgyhogy megérte. Alkotmányjogból pedig röpke háromnegyed órás késés után érkezett meg a tanár úr, és ment a szokásos "engem így meg úgy vágott ki, pedig csomó mindent tudtam" dolog, de viszonylag okés volt a bácsi, magyarázott is egy csomó mindent, ami kifejezetten tetszett a polgárjogos "a kollokvium nem erre való [mikor megkértem, hogy mondja el, hogy mégis mi az, amit el kellett volna mondanom]".

Ági barátnőmmel aznap egy sírós-nevetős filmmel ünnepeltünk, a P.S. I love you-val, amit mindenkinek melegen ajánlok, mert tényleg megéri megnézni, van benne egy kis életbölcsesség, sok jó humor, zene, szép cipők és ruhák (for the girls) és két iszonyatosan helyes ír főszereplő srác ( hmm... for the girls again!).
Komolyabb kategóriában pedig a 160 perces Kusturica film, az Underground a favorit, szintén a keserédes humora és a hihetetlen jó ötlet, rendezés, szereplők és "mondanivalója" (bár ez cliché) miatt.

Addig is nálam a Pop, csajok satöbbi (innen a cím) után az Amerikai gengszter, a Kasszandra álma, az Atonement, a Gyávák és Hősök és a Studio 54 van soron, levezetésnek pedig megnézem az Ördög Pradat viselt, amiért lehet elítélni, de ennyi fárasztó agymunka után kell a sok szép ruha látványa, de leginkább New Yorké, ami mostanában nagyon mozgatja a fantáziámat.

Ha pedig a dream destination-ök jöttek szóba, a P.S.... után feltett szándékom ír férjet találni, de legalábbis szeretőt :), ezért most jegyet keresek Dublinba vagy Corkra. Totandtól kaptam egy könyvet régebben, McCarthy's pub a címe. McCarthy nem egy Victor Hugo, de amit ír, az hihetetlenül vicces ÉS emellett informatív, úgy mutatja be a helyeket, hogy az ember sokkal többet kap, mint egyszerű turistaként. Már az is nagy kedvet csinált egy ír túrához, hát még Scarlett O'Hara írországi kalandjai (bohó ifjúságom egyik kedvenc olvasmánya, hiába)! :)

Márkkal pedig Iránba tervezünk menni, de legnagyobb felháborodásomra oda nincsen fapados!! :) Így amellett, hogy apukám félti az életemet (ezért nem mehetek Izraelbe semmi, dream dest. No.1.), az is problémaként merül fel, hogy drága a jegy. De egy közel-keleti túra akkor is tervbe van, ami késik, nem múlik.

Hajnal kettőkör jutnak az ember eszébe az életreszóló-világmegváltó igazságot.
De ha végiggondoljátok:

- Szegeden van a világ legfinomabb halászleve. Lovasi András is ezt szereti, tudom, mert találkoztam vele a Halászcsárdában.
- Itt fedezte fel a C vitamint Szent-Györgyi Albert, aki mellesleg 1943-ban részt vett a kiugrási kísérletekről szóló tárgyalásokban, és még azt is elvállalta volna, h megszervezi a németekkel szembeni fegyveres ellenállást (igen, tanultam is valamit).
- Szegedet még a franciák is megszállták 1919-ben, annyira tetszett nekik.
- Kun Béla itt is akart munkástanácsot, ezért Smuts hazament. Lásd előző bejegyzés.
- Mi voltunk Kossuth Lajos "nemzetem büszkesége, szegény elárvult hazám utolsó oszlopa". Aki nem hiszi el, a tábla a Victor Hugo utcában van, a helyi Fidesz irodával szemben. :)
- Itt alakult meg a MEFESZ 1956-ban. (Mi minden forradalomból kivesszük a részünket. Taxisblokád is, miegymás.)
- Itt járt Horthy és megalakult a MOVE. Mondjuk erre nem tudom, mennyire vagyunk büszkék.
- Egyébként már IV. Béla megadta a városi címet.
- Itt volt az első ifjúsági fesztivál az országban még anno a kommunizmus alatt, ami ma SZIN néven éledt újra.
- Szerintem az országban az egyetlen 0-24 óráig nyitvatartó tejivó (a Boci)
- Még Izrael is nyitott nálunk konzulátust
- Természetesen a Győri mellett nálunk a legjobb a Kortárs Balett
- Szeged Szabadtéri Színpad is, ha már itt tartunk, ahová Ennio Morricone is ellátogatott ám
- Kulka János, Jáksó, Temesi... ők mind az én gimimbe jártak
- Gregor József is itt volt otthon, és most már itt is lesz. Ő nagyon hiányzik.
- Itt volt Chagall kiállítás az országban egyedül :)
- A legjobb fagyi ever. Ez még azokban a városokban is hiányzik, ahol van Haagen Dazs. (régebben a Virágban volt, de mostmár átvette az A Capella a vezetést. Ki evett már Chilis csokis vagy Parmezános körte vagy Szegedi paprika ízű fagyit??)
- Még Rátkainé apósa is szegedi. Ő készíti a szegedi papucsot. Ez nem vicc.
- József Attila ide járt egyetemre, amíg ki nem rúgta "az egyetem fura ura". Mondjuk azzal szerintem az egész világ jobban járt.
- Nekünk van a legújabb, legvilágosabb és legmenőbb egyetemi könyvtárunk
- Az egyik leghíresebb magyar rabbi, Lőw Immánuel Szegeden tevékenykedett.
- A legszebb zsinagógánk. De tényleg. Szerintem még a Dohány utcainál is szebb.
- Lehet Janics Natasával találkozni a Corso Caféban nyáron
- Csak ennyit mondok: Pick Szeged :)
- Egyszer találkoztam egy brazil sráccal, aki látogatóban volt Pesten pár napra. Na kiderült, hogy az ő nagymamája is szegedi.
- Nálunk a legnagyobbak az árvizek. Kacsák úszkáltak a Stefánián (az egy parkszerűség, és nincs tó).
- Szegeden égettek utoljára boszorkányokat. Ezért van nekünk Boszorkány szigetünk, ami közismertebb nevén a töltés.
- A zápor józsef kávézója még Pesten is megállná a helyét.
- Lékó Péter szegedi, aki nem tudná. Én legutóbb akkor találkoztam vele, mielőtt éppen edzőtáborba indult. Edzőtáborba. :)
- Itt van valószínűleg az egyetlen gimi az országban, ami még egy hmmm... politikailag enyhén szólva ellentmondásos személy nevét viseli (igen, ez a gimim, a Ságvári) - de ebben meg lehet cáfolni, ha valaki tud még ilyet.
- Lehet mezítláb hazasétálni a buliból

Huh. Amikor elkezdtem, nem gondoltam, h ennyi minden összejön.
Aki azt hinné, hogy túlságosan lokálpatrióta vagyok: csak összegzem a tényeket. És mellesleg egy hónapja nem voltam otthon...