Praha

Tudom, tudom, kb. 1000 éve, hogy írtam, de annyi minden történik itt – ahogy várható volt - , hogy örülök, ha aludni van időm. Hol is kezdjem?

Csütörtök, hazaérkezés. Előtte még volt egy összeveszésem hajnal 5-kor a zsémbes spanyol portásbácsival, de amúgy rendben hazaérkeztünk, bár most nem volt olyan jófej a pilóta, mint odafelé. Apa várt minket a reptéren, elmesélte, hogy jól kiosztotta az EF-eseket, el tudom képzelni…. Pedig szerencsétlenek nem nagyon tehetnek róla, inkább a spanyol iroda. (Ja igen, és ha nem mondtam volna, Núriával nagyon jó volt, rengeteget nevettünk, felemlegettük a régi sztorikat, stb. Utána kimentem egyedül a tengerpartra, csak álltam ott mezítláb a homokban, küzben ment a meccs a tévében, de oda csak a tenger hallatszott és a fények látszottak, és úgy éreztem, otthon vagyok. Az angol „feels like home” kicsit többet jelent, talán jobban kifejezni, de olyan megnyugvás töltött el, ugyanaz az érzés elöntött, mint három évvel ezelőtt. Mintha semmi nem változott volna. És mégis, közben rengeteg minden, de az az érzés megmaradt. Tudom, ez most megint zavaros, de nem tudom jobban elmagyarázni.
Tehát Pesten. A szülőkkel megebédeltünk az immáron t0rzshellyé avanzsált Paris, Texas-ban a Ráday utcán, gyors élménybeszámoló, és bár ők maradtak volna takarítani, én hazaküldtem őket, mert különben tuti, megőrültem volna. Nem mintha így nem, mert az egész délutánt a reading material nyomtatásával töltöttem, és naná, hogy a nyomtatónak nem úgy tetszik nyomtatni, ahogy nekem. Utána felhívott Tamás, akivel Prágában vagyok, hogy találkozzunk, úgyhogy megittunk egy „elő-sört” Prágára  és találgattuk, milyen lesz. Miután hazatérvén az összes ruhámat belehánytam a bőröndömbe, kivéve azt a maradék 6 kilót, ami már nem fért be, az este megkoronázásképpen beleléptem egy üvegszilánkba, csak hogy jól induljon a sok gyaloglás, értitek…  Azóta meg már annyi minden történ, hogy nem tudom, mi történt vele ;)


Reggel sikeresen kijutottam a hajóbőröndömmel az állomás, és seperc alatt itt is voltunk. Gyuri, a szlovák-magyar srác, aki szintén itt van az AIPES-en és a University of New York in Prague-on tanul, kijött elénk, ami azért is volt jó, mert vitte a bőröndömet  A délután fennmaradó részét vele töltöttük, rengeteget nevettünk, nagyon jó fej, és persze söröztünk. Közben megjöttek a grúzok, kb. 20-an özönlötték el a koleszt, és nem igazán tudják, hogy Magyarországot eszik-e vagy issszák. Ennyit arról, hogy én meg megtanultam az összes azer-kirgiz-kazah stb. fővárost, hogy ne égjek…. Első este meg másnap délelőtt az amerikaikkal lógtunk, mert kiderült, hogy ide egész kolóniák érkeztek, pl. a moldvaiak, oroszok, lettek, észtek, grúzok, stb., és mindegyikből csomó van, csak mi vagyunk ketten, úgyhogy kellett valami nagyobb entitást választani, akikhez csatlakozhatunk. ;) Az amerikai csoport – akik mellesleg kineveztek a tour guide-juknak, mert én, aki egyszer voltam itt, próbáltam orientálni a sétákat – aztán felbomlott, úgyhogy most a VIP csoport, aki a leghangosabban nevet mindig és külön utakon jár, tartalmaz két magyart, Michaelát, aki cseh, Alex, német, Nick, amerikai-német (Tamás szobatársa), Claudia, román de beszél magyarul, Gyuri, Diana, moldvai és kb. ennyi. Vannak arcok, akik hozzánk csapódnak, de szigorú rosta van ;) A szobatársammal is jóba vagyok amúgy, Elena, egy moldvai csaj szintén. Kicsit mániákus tanulós, és általában nagyon komolyan vesz mindent, de egyébként nagyon szimpatikus, komolyan, ideális szobatársnak. Mondjuk az vicces volt, mikor azt mondta, hogy jó az angol akcentusom…. Ja, egyébként első nap egyedül aludtam, utána költöztettek, mert hogy van ez a szabály, hogy mindenki más nemzetiségűvel lakjon együtt, így a másik moldvai csaj meg átköltözött máshová, hát nem nagyon örült neki. Na mindegy. A szállás amúgy tök jó, viszonylag nagy a szobánk, van íróasztal, tök kényelmes szék, stb., és úgy működik, hogy ez egy ilyen apartman, három szobára jut egy konyha, fürdőszoba, WC. Namost mellettünk egyrészt egy lett-kirgiz-grúz trió lakik, másik oldalon meg két moldáv csaj, mindegyik tök jófej. Az emberkék nagy része – megdöbbentő módon sok kirgiz, moldáv és román – az USA-ba jár egyetemre, valahogy náluk ezt jobban propagálják. Mindenesetre hallanotok kéne azt a rengeteg fajta akcentust, ami itt van, alig lehet érteni, nagyon kell koncentrálni. Érthető módon csomóan ráadásul oroszul beszélnek egymással, bánom, hogy nem beszélek valami sokat.
Dianával, az egyik moldáv csajjal kb. két perc alatt összespanoltunk,tudjátok, mikor érzed csak úgy, hogy a másik emberrel jól megértitek egymást… És naná hogy ő is a távkapcsolat- problémát nyúzza….

Uhh… mindjárt elalszom, éjfél van, holnap meg hatkor kelek… Iszonyat szoros a program, semmi idő pihenésre, amikor van egy kis szabadidő, akkor meg a kötelezőket olvassuk. A programvezető, Matthew, élt nálunk, úgyhogy mindig van hozzánk egy pár szava, tök király  . Mindenestre az első ilyen összejövetelen kb. olyan érzésünk volt, mint egy misén, az volt a szlogen, hogy „you are the best of the best”, ami azóta állandó poénkodás tárgya, ahogy az „I’m going to challenge you… I’m going to make you a better person” is. Amúgy a bemutatkozó szövegeket látva tényleg a best van itt, hihetetlen, milyen sokoldalú emberek jöttek, totál elgondolkodtam, én mit keresek itt, mikor olvastam.

Most muszáj lefeküdnöm, mert nem fogok tudni felkelni, de majd még írok, hogy milyenek az órák meg a szemináriumok, miket csináltunk, közös tanulás, stb.

Az órák érdekesek, bár nagy részét már tanultam. A discusson session első nap kiborított, mert mindenki össze-vissza magyarázott, a tanár meg nem volt a helyzet magaslatán, de a mai már jobb volt, bár most is fennállt a lehetősége, hogy mindenki egymás nyakának esik. Jaj rengeteg mindent csináltunk, sörözéstől kezdve a közös tanulásig, és persze rengeteg röhögést, uhh, azt nem lehet elképzelni. Szóval szuperul érzem magam egyrészt, mert jó a társaság, másrsészt, mert hihetetlen emberekkel találkozom. Fogadott minket a cseh közt. Elnök helyettese (de csak azért nem ő, mert éppen Romániában van), ma meg egy olyan nő tartott etikett órát, aki Kennedy-től kezdve dolgozott a White House-ban. Jön majd a horvát min. elnök meg találkozunk az amerikai nagykövettel, és egyáltalán, pl. a pol profunk is a Georgetown-on tanít, ami a világ egyik legjobb egyeteme, tényleg hihetetlen. És mikor Matthew-nak, a program director-nak panaszkodtam, hogy mi magyarok nem jutunk amerikai egyetemre, azt mondta, hogy ő mindent megtesz, hogy segítsen a későbbiekben. Az egész teljesen hihetetlen, a rengeteg lehetőség és a sok új élmény, teljesen más világ, és szeretném megosztani veletek a rengeteg közös poént, de ugyanakkor minden lehetséges értelemben nagyon távol érzem magam Magyarországtól, és nagyon jó így, mármint itt érzem, hogy vannak célok, van értelme a tanulásnak, stb.

A lakótársammal egyre többet beszélünk, szegény kicsit stresszes, rengeteget tanul, alig eszik, és nagyon a legjobb akar lenni, de attól még jót tudok vele dumálni, és mai is együtt voltunk vásárolni. Persze furcsa megjegyzései vannak, pl. „jé de vékony vagy ezen a képen /na köszi…./)” meg ilyenek, de szerintem nem tudatos.