0
Hogyan rontsunk el egy jó tantárgyat
Pár bejegyzéssel lejjebb az volt a zárósor, hogy hol van a hallgatócentrikusság.
Most ezt kiegészíteném azzal, hogy miért érdeke egy oktatónak, hogy egy elvileg élvezhető, érdekes és hasznos tárgyat teljesen tönkretegyen.
Ez még mindig a magyar külpolitika a XX. században, featuring nemzetközi tanulmányok intézet, természetesen.
A tanár diáit már részleteztem, most ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Lilla tegnap hajnal 2kor az általam felolvasott teljesen inkoherens, értelmetetlen és nyelvtanilag is helytelen mondatoktól fetrengett a nevetéstől.
Én ezt kevésbé viccesen éltem meg. Első körben vettem egy nagy levegőt, amikor külpolitika címen az új gazdasági mechanizmus belgazdasági hatásait taglalja másfél oldalon keresztül. Másodszor is vettem egy nagy levegőt, amikor a kisebbség helyzetének tárgyalása után minden átmenet nélkül áttértünk a 3 fajta reform modellre egy dia erejéig, s ezt minden logikai kapcsolatot nélkülözve az USA-SZU fegyverkezési versenye követte. Na és akkor itt durrant el az agyam, ugyanis a kedves oktató szisztematikusan détante-ot írt DÉTENTE helyett. Igen, hajnal volt, és fáradt voltam, és frankofón vagyok, de könyörgöm, ez már a negyedikes törikönyvben is alapszó. DÉTENTE. DÉTENTE. DÉTENTE. Jegyezzétek meg. És Clémenceau Clémenceau, nem .... (a rosszat le sem írom), és Franchet d'Esperey pedig így írja a nevét, nem máshogy. Aki ezt tanítja, legalább ilyen minimális dolgokkal legyen tisztában.
Persze ezek apróságok. A nagyobb baj az, hogy a tárgy nem arról szól, amiről kellene, hanem amit a tanár fontosnak tart, vagy amihez ért. Ezzel magyarázható csak, hogy órákon keresztül taglaljuk a békeszerződéseket és a kisebbségek helyzetét a körülöttünk lévő országokban, míg a honi kisebbségekről, a nyugati külkapcsolatokról, a külügyi tárca/hivatal/stb. felépítéséről(!!), a rendszerváltás utáni külpolitikánkról, NATO-EBESZ-ET-CEFTA, stb. szó sem esik. Vagy arról, hogy miért nincs Magyarországnak önálló külpolitikája a revízión és a magyar kisebbségeken kívül, ami, lássuk be, már kezd egy kissé idejétmúlttá válni. Miért nem arról beszélünk, hogy Mo. helye Európában, USA-Oroszo. viszony, érdekrendszerek, hogy hogy néz ki és nézett ki a külpol. irányítás, stb.
A vizsgakérdések tökéletesen mutatják, mennyire nem azon van a hangsúly, amit viszonylag objektíve meg lehetne állapítani, hanem az oktató érdeklődési körén: Osztrák-magyar monarchia (XX.század?? Könyörgöm! 18 év belőle, és már akkor is halódott), osztrák-magyar viszony a 20as években (hah, micsoda felfrissülés), a párizsi béke jóvátételi és kárpótlási vitái (ezzel kapcsolatban tényleg az a legfontosabb, h tudjam, melyik ország mennyit fizet?), 1918/V. néptörvény, a bledi nyilatkozat (1938)... stb. A lényeg, hogy SEMMI, de SEMMI a kommunizmus alatti külpolról 56-on kívül, pedig ott volt Kádár internacionalizmus-realizmus, 64-es fordulat, a prágai tavasz: beavatkozni vagy sem, a 80as évek nyitása, az olajválság külgazdasági hatása (IMF, stb.), a német újraegyesítés és a menekültkérdés, de rendszerváltás után: külkapcsolatok újrarendeződése, EGK, NATO csatlakozás, az EBESZ budapesti alakulóülése, a Velence bizottság, a délszláv válság és Magyarország...
Persze mondjuk ez utóbbiakról nehéz is lett volna úgy kérdezni, hogy nem mondott el semmi érdemit. A Kádár korszak fontos eseményeit pedig nem tudom, miért kell negligálni - a külpolitika szempontjából igenis érdekes, ahogy Kádár a szűk (különösen a Brezsnyev doktrína után) mozgástérben manőverezett, igyekezett összehozni a KGST-s bizniszt meg a nyugati gazdasági támogatást, aztán meg ahogy fokozatosan alakult a nyitás.
Persze, átkos kommunizmus, de könyörgöm, már gimi negyedikben is a 2 vh utáni területi rendezésekről és a kisebbségek rossz sorsáról volt szó, nem lehetne ezen a szemléleten kicsit változtani, akadémikusabbá tenni?
Kérdéseket feltenni?
Új irányt mutatni?
Más kontextusba helyezni?
S tenni mindezt érthetően, átláthatóan, valamilyen rendszer vagy logika alapján haladva, nem pedig előforduló pontatlanságokkal, önmagunk ismétlésével, inkozisztens és inkoherens módon?
Szép is lenne.
(Egyébként aki ismeretlenül erre a blogra tévedne: ez a Corvinusos, alias Közgázon történik meg a Nemzetközi tanulmányok szakon. Tudjátok, ami olyan népszerű. Egészen az első hét végéig...)
Most ezt kiegészíteném azzal, hogy miért érdeke egy oktatónak, hogy egy elvileg élvezhető, érdekes és hasznos tárgyat teljesen tönkretegyen.
Ez még mindig a magyar külpolitika a XX. században, featuring nemzetközi tanulmányok intézet, természetesen.
A tanár diáit már részleteztem, most ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Lilla tegnap hajnal 2kor az általam felolvasott teljesen inkoherens, értelmetetlen és nyelvtanilag is helytelen mondatoktól fetrengett a nevetéstől.
Én ezt kevésbé viccesen éltem meg. Első körben vettem egy nagy levegőt, amikor külpolitika címen az új gazdasági mechanizmus belgazdasági hatásait taglalja másfél oldalon keresztül. Másodszor is vettem egy nagy levegőt, amikor a kisebbség helyzetének tárgyalása után minden átmenet nélkül áttértünk a 3 fajta reform modellre egy dia erejéig, s ezt minden logikai kapcsolatot nélkülözve az USA-SZU fegyverkezési versenye követte. Na és akkor itt durrant el az agyam, ugyanis a kedves oktató szisztematikusan détante-ot írt DÉTENTE helyett. Igen, hajnal volt, és fáradt voltam, és frankofón vagyok, de könyörgöm, ez már a negyedikes törikönyvben is alapszó. DÉTENTE. DÉTENTE. DÉTENTE. Jegyezzétek meg. És Clémenceau Clémenceau, nem .... (a rosszat le sem írom), és Franchet d'Esperey pedig így írja a nevét, nem máshogy. Aki ezt tanítja, legalább ilyen minimális dolgokkal legyen tisztában.
Persze ezek apróságok. A nagyobb baj az, hogy a tárgy nem arról szól, amiről kellene, hanem amit a tanár fontosnak tart, vagy amihez ért. Ezzel magyarázható csak, hogy órákon keresztül taglaljuk a békeszerződéseket és a kisebbségek helyzetét a körülöttünk lévő országokban, míg a honi kisebbségekről, a nyugati külkapcsolatokról, a külügyi tárca/hivatal/stb. felépítéséről(!!), a rendszerváltás utáni külpolitikánkról, NATO-EBESZ-ET-CEFTA, stb. szó sem esik. Vagy arról, hogy miért nincs Magyarországnak önálló külpolitikája a revízión és a magyar kisebbségeken kívül, ami, lássuk be, már kezd egy kissé idejétmúlttá válni. Miért nem arról beszélünk, hogy Mo. helye Európában, USA-Oroszo. viszony, érdekrendszerek, hogy hogy néz ki és nézett ki a külpol. irányítás, stb.
A vizsgakérdések tökéletesen mutatják, mennyire nem azon van a hangsúly, amit viszonylag objektíve meg lehetne állapítani, hanem az oktató érdeklődési körén: Osztrák-magyar monarchia (XX.század?? Könyörgöm! 18 év belőle, és már akkor is halódott), osztrák-magyar viszony a 20as években (hah, micsoda felfrissülés), a párizsi béke jóvátételi és kárpótlási vitái (ezzel kapcsolatban tényleg az a legfontosabb, h tudjam, melyik ország mennyit fizet?), 1918/V. néptörvény, a bledi nyilatkozat (1938)... stb. A lényeg, hogy SEMMI, de SEMMI a kommunizmus alatti külpolról 56-on kívül, pedig ott volt Kádár internacionalizmus-realizmus, 64-es fordulat, a prágai tavasz: beavatkozni vagy sem, a 80as évek nyitása, az olajválság külgazdasági hatása (IMF, stb.), a német újraegyesítés és a menekültkérdés, de rendszerváltás után: külkapcsolatok újrarendeződése, EGK, NATO csatlakozás, az EBESZ budapesti alakulóülése, a Velence bizottság, a délszláv válság és Magyarország...
Persze mondjuk ez utóbbiakról nehéz is lett volna úgy kérdezni, hogy nem mondott el semmi érdemit. A Kádár korszak fontos eseményeit pedig nem tudom, miért kell negligálni - a külpolitika szempontjából igenis érdekes, ahogy Kádár a szűk (különösen a Brezsnyev doktrína után) mozgástérben manőverezett, igyekezett összehozni a KGST-s bizniszt meg a nyugati gazdasági támogatást, aztán meg ahogy fokozatosan alakult a nyitás.
Persze, átkos kommunizmus, de könyörgöm, már gimi negyedikben is a 2 vh utáni területi rendezésekről és a kisebbségek rossz sorsáról volt szó, nem lehetne ezen a szemléleten kicsit változtani, akadémikusabbá tenni?
Kérdéseket feltenni?
Új irányt mutatni?
Más kontextusba helyezni?
S tenni mindezt érthetően, átláthatóan, valamilyen rendszer vagy logika alapján haladva, nem pedig előforduló pontatlanságokkal, önmagunk ismétlésével, inkozisztens és inkoherens módon?
Szép is lenne.
(Egyébként aki ismeretlenül erre a blogra tévedne: ez a Corvinusos, alias Közgázon történik meg a Nemzetközi tanulmányok szakon. Tudjátok, ami olyan népszerű. Egészen az első hét végéig...)
