Gondoltam, a hétvégén pótlom az elmaradásomat az emailek és egy konzisztens blog terén, de persze még a házit is az utolsó utáni pillanatban csináltam meg, nemhogy ezt.

Röviden összefoglalva (természetesen) szuper volt a hétvége, és valamennyire ki is aludtam magam. Szombat délelőtt megvettem a maradék hiányzó cuccokat, ami kb. az egész délelőttömet elvitte, délután aludtam, és este elmentünk az Ile de la Citére inni. Úgyhogy a francia borokat bátran mondhatom, leteszteltem, nem mintha nagy szakértő lennék. Én egy olyan fehérbort vettem, ami chardonnay és még 2 típus keveréke volt, és nagyon finom, csekély 5 euróért, de láttam kb. 105-ért is, úgyhogy lehet válogatni. Ma meg bejártam a Montparnasse temetőt, ahol legnagyobb meglepetésemre sok zsidó sírt is találtam (és mindenféle távol-keleti is, ezt hozzá kell tennem). Nem tudtam, hogy vegyes temető is létezik, úgy látszik, ez ilyen. A "celeb" sírokat nem is kerestem, inkább csak a hangulatért mentem. (Gyönyörű az idő, egyébként, és élvezet sétálni, csak már a lábam lejártam.) Útközben belebotlottam a csillagvizsgálóba (L'Observatoire), ami immár megszokott módon monumentális, és teljesen véletlenül abba a házba, ahol Simone de Beauvoir lakott. Utána elmetróztam a Latin negyedbe extra pitát enni, ami olyan, mint a mi gyros-unk, csak telenyomják sültkrumplival, és akkora adag, hogy utána nem tudsz megmozdulni. Szintén véletlenül belebotlottam abba a házba, ahol Picasso lakott, ami rögtön azzal szemben van, ahol XIII. Lajost királlyá kiáltották ki. Egészen elképesztő, mert nem csak hogy gyönyörűek a házak, de minden sarkon egy újabb látnivaló vár, és én egyre attól félek, hogy egyszer valakinek/valaminek neki fogok menni, mert mindig felfelé nézelődök, és nem előre.
Miután végigsétáltam a Szajna parton a Notre Dame környékén, megtaláltam a Mariage Freres boltot is, Timivel már megbeszéltük, hogy beülünk, és sétáltam egy csomót a Sorbonne környékén, ahonnan a St. Germainben lyukadtam ki (kb. minden út oda vezet). Elég érdekes, hogy iszonyat nagy itt a nyüzsgés vasárnap is, de csak bizonyos részeken, tudsz úgy végigmenni egy utcán, hogy nem jön szembe semmi, de ha eggyel lejebb mész, mozdulni sem bírsz a tömegtől.
Utána pedig elindultam a Place d'Italie-ra, ahol a mozi előtti találka volt, de közben véletlenül a Jardin des Plantes-be futottam bele, és ha már ott voltam, hát átsétáltam rajta, ha azt mondom, fantasztikus, azt mondjátok, unalmas vagyok.

A többiekkel egyébként Cédric Clapisch Paris c. filmjét néztük, teljesen hihetetlen még mindig, hogy én abban a városban lakom, amit a filmben láttam. Soha nem éreztem még így egy hely iránt szerintem, még Barcelona esetében sem, amiért pedig tényleg odavoltam. Kb. olyan, mint amikor az ember szerelmes valakibe, nem tudunk meglenni nélküle, és csak az élvezetet jelent, ha az utcán sétálhatok, nézelődök az ablakomból, stb.

Egyébként a közös mozizást én szerveztem, és a végére kb. 20 gyűltünk össze, és mindenki nagyon köszönte, mert tök jól sült el, szokásosan jó társaság gyűlt össze, akikkel egyébként is összejártunk a héten. Én 15 jegyet vettem elővételben, és féltem, hogy nem fog elfogyni, ehelyett még kb. 8-at kellett venni, és befoglaltuk a legjobb helyeket. Sciences-Po invasion!
Mozi után beültünk egy kis brasserie-be, ahol a pultos bácsi jó policy-jének hála mindenkinek jutott hely, sör, moules et frites (kagyló és sültkrumpli)és ingyen crepes. Ráadásul elkezdett nekünk magyarázni egy kicsit a negyedről, viccelődött, és megadta a barátja bárjának a címét, ami itt van a környékemen. Úgyhogy aztán mindenki teli hassal, elégedetten és jókedvűen távozott... hogy befejezze a holnapi háziját.

Ami a divatszekciót illeti, a legnagyobb bók, amit idáig kaptam, az a "You look like a parisienne" volt egy torontói csajtól, aminek nagyon örültem, bár én még mindig úgy érzem, van mit vásárolni... :) Ami a meglepő, hogy itt még a könyvtáros kisasszony is Dior szemüveget hord, amik kb. 200 eurónál kezdődnek... És a táskákról nem is beszélek.

Bevásároltam újságokból is, a napilapok szerencsére ingyen járnak a suliba, de vettem egy Le philosophe nevű hetilapot, amiben külön dossier van Izraelről, Amos Oz és ilyesmi, nagyon érdekes, és van benne egy pár francia gondolkodó, akitől jó lenne beszerezni ezzel kapcsolatos műveket. Aztán megvettem a Studiot is, ami egy mozimagazin, benne külön melléklettel az Oscarról és a Césarról (amit egyébként láttunk Timivel, mármint elmentünk a vörös szőnyeg mellett, ahol tömeg vártak a hírességekre) és egy hosszú cikkel a Kite Runner-ről, ami remélhetőleg a következő film lesz, amit megnézek.
Egyébként voltunk a suli könyvtárában, természetesen a szegedi sokkal jobb in terms of építészet és technológia (alig van valami komputerizálva), de a könyvektől kb. már most kettéálltam, pedig kb. alig láttam valamit. Ami vicces volt, hogy levittek minket a pincébe, ahol a könyvek vannak, és láttuk, ahogy a csöveken keresztül kis kapszulákba dobozolva megérkeznek a kikérő papírok. Tisztára Charlie és a csokigyár.

Ja és voltunk a suli étkezdében is, ami valami fura kártyával működik, amit fel kell tölteni. Ezeknek a mindenük a kártya és a feltöltés, még egy ún. mobicarte-ot is be kell szereznem a metróhoz, mert arra kell feltölteni a pénzt bérlet helyett, ráadásul a kölcsönzős bicikliket is azzal lehet használni - márpedig ha szép idő lesz, nekem feltett szándékom bicajjal járni a suliba (egyébként szerintem Budapesthez képest jobb itt a biciklis közlekedés).

Azt hiszem ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb dolgok. Elnézést kérek azoktól, akiknek emaillel lógok, igyekszem behozni a lemaradásom. Kárpótlásul (?) álljon itt pár kép.

Tekintve h fél 2 van és napok óta nem alszom, és holnap piknik és szombati buli, csak annyit mondok, h még mindig (egyre jobban) jól érzem magam, szuperjófej ÉS intelligens emberekkel találkozom (kevés kivétellel), ma egész nap jártuk a várost Timivel, a másik magyar lánnyal, még egy csövessel is összefutottunk, aki utánunk kiabált, h ő is magyar, még egyszer (de nem utoljára) bejártam a rue des rosiers-t, újabb zsidó boltokat felfedezve, meg a bldv st. michelt, amiről ady a kedvenc versemet írta. megtaláltam életem gucci napszemüvegét (lila, természetesen, óriási lencsékkel, de gyönyörű), nyitottunk bankszámlát, vacsiztunk egy görög helyen, ahol a 2. világháborútól kezdve a borravalóig mindent megvitattunk. találkoztam egy cseh sráccal, aki azonos ma-t csinál, mint én, és egy francoamerikaival, aki ugyanúgy crazy a közel-keletért, mint én. ja, a nyelvek közül már teljesen elveszek, magyar, francia, angol, spanyol, reflexből a francia jön, úgyhogy mindenhova belekeverem, szóval multikulti és "multilinguisztik" a javából.

Je l'adore!

Ezt Lilla kérdezte, mikor már 3 napja jártuk a várost, és még akkor is nevezetességekbe botlottunk, amikor nem akartunk, de komolyan. Pl. a Panthéonhoz, a Sorbonne-hoz és a St. Sulpice-hez teljesen véletlenül keveredtünk oda, ahogy a Café La Flore és a Café Deux Magot-hoz is (ide járt Camus és Sartre). Gyönyörű az idő, mindenki baguette-tel a hóna alatt rohangál (szóval írnom kell a Francia nők nem híznak írónőjének, hogy az egész könyve egy nagy kamu, de erről később részletesen), mindenki iszonyat trendi (úgyhogy hogy ne lógjunk ki nagyon, mi is gyorsan bevásároltunk egy-két cuccot), és ELKÉPESZTŐEN GYÖNYÖRŰ a város. És tudjátok, vannak olyan helyek, ahol rögtön otthon érzed magad, de van, ahol csak kevésbé. Na, Párizs az első csoportba tartozik, az első pillantásra beleszerettem, olyan, mintha tele lenne ígéretekkel (és jó dolgokkal). Idáig akárhol voltunk, mindenhol megállapítottuk, hogy imádnánk itt lakni, annyira szépek a házak, tiszták az utcák, és mmm de sok minden jóval van körülvéve :). De persze az én környékem is elég jó, 5 perc gyalog az eiffel torony, amit Lilla nagyvonalúan Párizs toronynak hív (az ittenieket pedig parizereknek), de az én utcám elég csendes, viszont minden van, és a lakás nagyon aranyos. Minél több mindent veszek, annál otthonosabban érzem magam, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy WC frissítő is hozzájárul ehhez az érzéshez. Vannak képeim, töltöm fel őket a Facebookra, és rengeteg mesélnivalóm van, hogy hol voltunk, miket láttunk, pl. az első nap kapásból belefutottam Alain Chabat-ba, aki egy igazi CELEB :) és a rue des rosier-i kóser falafelárusnál sorszámot kell húzni, mert akkora a sor, valamint rekord(rövid) idő alatt vettem telefont (kb. 5 perc volt az egész- igen, a lilát), ami miatt kettéálltam a francia ügyintézéstől.

Szóval gyakorlatilag Lillával a de király, de kemény, ezt nem hiszem el, úúú de durva, de szeretnék itt lakni, de honnan van ennyi pénzük, ez mennyire hangulatos hely, ide is menjünk be, úristen, én itt akarok élni mondatoknál nagyon nem jutunk tovább, kissé egyhangú lett a kommunikációnk.

A suli elkezdődött, vannak jóarcok, erről is később részletesen, és bár még csak welcome program van, egyból ránkzúdítottak egy 50 oldalas méthodologie-t, hogyan adjunk elő/írjunk/csináljunk minden egyéb dolgot itt a sciences-pon. szerencsémre a társaim ugyanúgy fölhördültek, mint én, hogy ez mi ez már, de mivel csoportmunka van, legalább ismerkedésre jó lesz. Ez valamit javít a helyzeten, de holnap akkor is könyvtáraznom kell 4 sorstársammal (kanadai*2, német, svéd) a szajna parti séta helyet.

To be continued, csak remélem addig nem felejtem el a dolgokat!! :)

Ja igen és tőlem 2 percre hetente 3szor van piac, és mindenféle hússajthalésegyébcucc van, rengeteg gyönyörű zöldség, gyümölcs és virág, fantasztikus!

Csak egy "mot", hogy megérkeztünk, élünk, a lakás így első látásra tök jó, a környék meg főleg, a város pedig GYÖNYÖRŰ. Ha lesz egy kis időm és energiám, írok, de az elmúlt napok eseményei és izgalmai, valamint a több órás szajna parti séta igencsak kimerített.

E mondatnak a szellemében alakítom a pakolásomat, ami valójában nem túl szerencsés. Egyelőre háború sújtotta övezethez hasonlít a szobám, festőien megbolondítva egy porszívógéppel. Most viszont úgy döntöttem, tartok egy kis szünetet, hogy összeszedjem magam az utolsó roham előtt, valamint hogy elfogyasszak egy kávét a másnaposságomat enyhítendő. A "búcsúbuliról" (fényképek lsd. FB)legyen elég annyi, hogy kalandos volt, többek között kiderült, hogy kedvenc pultosfiúm, Peti már nem dolgozik az Triplában, de van helyette másik kedves pultosfiú. Megint ismerkedőest volt olyan szempontból, hogy vegyes volt a társaság, de viszonylag jól összejöttek az emberek, és a legfontosabbak számomra (egy-két kivételtől eltekintve) mind ott voltak, aminek nagyon örültem. Az elfogyasztott alkoholmennyiség pedig abban segített, hogy ne sírjam el magam, amikor elköszöntek tőlem.

Összességében a következő mondható el számokban (avagy mi nyomja az erasmusos vállát[fizikai értelemben vagy sem]):

1. Dolgok, amikért nevetségesen sokat fizettem
- 2200 ft Fax postáról külföldre (jó, ez az én hülyeségem volt, elfelejtettem hazavinni a learning agreementet)
- 2600 ft bélyeg, hogy a pázmány a párizsi címemre küldje az értesítést, megkaptam-e a kedvezményes tanrendet
- 1000 ft, hogy a pázmány egyáltalán belenézzen az erre vonatkozó kérelmemre
- xxxxx ft biztosításra, amit végülis Gigire hallgatva az AXA-nál kötöttem

2. Dolgok, amikért nevetségesen sok időt álltam sorba
- 1,5 órát TAJ kártyáért és Eus biztosítási kártyáért
- összesen kb. 1,5 órát a postánál, de ebben nem ez a durva, hanem hogy elmentünk Lillával a Nyugatinál lévőbe, hogy szerezzünk meghatalmazásos papírt, ahol azt mondták, a postás pecsételi le, de elolvastuk a papírt, és láttuk, hogy nem, így következett a Váci utcai, ahol elküldtek minket a Gönczi Pál utcai postába, ahol azt mondták, jobb lenne, ha elmennénk az Ecseri útra, amire mi azt mondtuk, hogy szerintünk meg jobb lenne, ha elintézné ott és akkor, pont.
- 30 percet a TO-n, dehát ez nem újdonság, csak hogy leadjak két papírt.
- 7 napja várok arra, hogy Molnár Tamás válaszoljon arra az emailemre, amiben erre a hétre kértem tőle időpontot letenni a különbözeti vizsgát nemzetközi jog 2-ből(bár nem sorbanállás, de várakozási idő)

3. Dolgok, amik nevetségesen sokan vannak (vagy semmi keresnivalójuk egy bőröndben)

- két 20 kilós és egy 16 kilós bőrönd (ez utóbbit az öcsém hozza utánam)
- 8 doboz gyógyszer (állítom, ha folyamatosan szedném a kintlétem alatt, akkor sem fogyna el)
- 12 pár cipő (emlékszem, a prágai AIPES program alatt az egyik lány magyarázta, hogy 30 pár cipőt hozott, amire majdnem elkezdtünk szörnyűlködni a barátnőimmel, de még mielőtt megtehettük volna, egy másik lány megszólalt: "Csaaaak?" - és komolyan gondolta)
- 5-6 könyv. Ezeknek a számát kellett leginkább leredukálnom, legnagyobb bánatomra, így pl. a szótáraim is itthon maradnak az értelmező kivételével. A héberkönyvemet természetesen viszem, bár szerintem az önmagában van 5 kiló. Szakácskönyvek közül egy Stahl és a Jewish Cookery Bookom jön (nem mintha ebből valaha főztem volna). A regényeket még nem szűrtem át, de tuti, hogy Az Órák velem tart, ahogy az Örkény egypercesek is, de legalábbis egy Eszterházy, valamint még be szeretném fejezni az Ajvét Lugosi Viktóriától, de a Kilenc magyarnak sem értem a végére. Jön Stephen Clarke elmaradhatatlan Talk to the Snail-je, de édesapám viharvert klasszikusát, a Franciaország c. Pannónia kiadványt itthon hagyom, bár a szocialista építészet remekműveinek jobb leírását valószínűleg sehol sem találnám meg. Még az Ida regényén gondolkodom, és a Diadalív árnyékábanon gondolkodtam, de apa rámutatott, hogy egyszerűbb, ha kint megveszem, és akkor végre eredetiben is elolvashatom. Vettem egy angol könyvet, Reading Lolita in Tehran, ami a tomboló Irán- mániámhoz most pont passzol, és állítólag nagyon jó, meg apa a kezembe nyomta Hankiss Elemér Diagnózisok c. művét is, mondván "it's a must". Hmm... Lehet, hogy mégsem 5-6 lesz??
- 20 film és még több zene, mostly az MP3 lejátszómon, többek között olyan klasszikusok, mint a Csinibaba (honvágy esetén tökéletes) és az az Üvegtigris (rosszkedv ellen).
- 1 párna: ki az a hülye rajtam kívül, aki annyira ragaszkodik a párnájához, hogy magával viszi??
- 1 zacskó paprika: ez igazából nem tudom, hogy sok-e vagy kevés. Egy szegedi lány paprika nélkül Párizsban?? Ez még viccnek is rossz. :D
- 2*50 g tea. Újfent: ki az az agyament, aki teát visz Párizsba, amikor így is alig fér be a bőröndjébe? Hiába, a Big Ben teái gyakorlatilag a lónyay str.-i lakás fogalmi elemeivé váltak (for whatever that means), így a tejbubi és az irish morning alap, hogy jön velem. Ráadásul nagyon kedvesek voltak (mint mindig) a teázóban, és azt tanácsolták, látogassam meg a Mariage Freres nevezetű helyet Párizsban, mert ott a legjobb a tea (Maison de thé á Paris depuis 1854, http://www.mariagefreres.com/)

Tehát mint láthatjátok, nagyon nehezen válok meg a szokásos itthoni környezetemtől, bögrétől kezdve mindent magammal szeretnék vinni, de már ruháimat és átválogattam kétszer, hogy kevesebb legyen, úgyhogy valahol meg kell húzni a határt. Csak az a furcsa, hogy bár rengeteg fölsőt, zoknit, szoknyát stb. elpakoltam, még mindig tele vannak a szekrények. Csak tudnám, kinek a ruháival??! :)

Naaa, mostmár tényleg mindjárt ott vagyok, mához egy hét. Addig még Szegeden minimális idő alatt próbálok maximális számú emberrel találkozni, búcsút venni a családomtól, az öcsémmel még egy utolsót összeveszni, ilyesmi. Aztán ugyanez Pesten. Ja, és a XXI. század legújabb csodája, hogy az apukám tud Skype-olni, webkamerával meg minden. Egészen megdöbbentő (mondjuk az is az volt, amikor anya közölte, hogy neki nem kell megtanítani, mert ő már tud). Közben pedig olvasgatom a Francia nők sosem híznak és a Kilenc magyar mellett a sok Párizs útikönyvem közül az egyiket, és megnyugszom, hogy tök jó környéken van a lakásom, és a suli sincs tőle messze, és mennyire király helyek vannak Párizsban. Ja, ez egyébként a Nyitott szemmel sorozatból van, és az EGYETLEN olyan Párizs útikönyvben, amiben részletesen írnak a Zsidó negyedről, ezért ezt vettük meg.
Próbáltam felkészülni, hogy mi merre, ezért a ratp.fr-t is nézegettem (magyar BKV és útvonaltervező 100 év múlva), és elkövettem azt a hibát, hogy rámentem az Orange.fr honlapjára, megnézni, milyen tarifák és készülékek vannak. Na azt hittem, leszédülök a székről, ugyanis a nevének megfelelő színben bombáztak jobbnál jobb ajánlatokkal, mindezt összesűrítve minimális helyen, úgyhogy csak az tartott vissza a sikítástól, hogy előtte találtam egy LILA telefont, amibe beleszerettem, és ez számomra kompenzálja az Orange bármilyen fogyatékosságát, beleértve azt is, hogy a vevőikra zúdítanak töméntelen mennyiségű információt. :)

Közben persze vívom csatáimat a két egyetemmel, bár lassan-lassan az összes aláírás, leadandó, beadandó, faxolandó, kérvényezendő, stb. meglesz, az új Erasmus koordinátornak is elmagyarázzuk, hogy mi a dolga és hogy működik az Erasmus, bizonyos oktatók pedig (surprise-surprise) nekünk magyarázzák el, hogy hiába van TVSZ és ilyesmi apróságok, ők akkor is úgy fogják intézni a dolgaikat, ahogy nekik tetszik. Ó je.

Közben egészen elképedtem a blogomra reagáló visszajelzésektől, pl. felajánlották a Stephen Clarke könyv folytatásait - mellesleg azóta elolvastam a Talk to the Snail - Ten Commandements of Understanding the French-et is szintén tőle, és csak azt tudom mondani, hogy it's a MUST minden olyannak, aki kint van Franciaországban. Mivel én már éltem kint egy évet, sok mindenen jót mosolyogtam, ugyanis teljesen hasonló élményeim vannak a franciákkal kapcsolatban, de volt egy-két dolog, amit elraktároztam, hogy once in Paris, tudjam, hogy kell bánni a "békazabálókkal" (idézet az apukámtól). Szóval: olvassátok el!! Nagyon jó, tényleg.
Ezen kívül Totand jelezte, hogy az IranAir honlapja nem jön be, de a Lufthansa repül Teheránba, valamint a Szegedi Zsidó Hitközség köldött egy levelet, melyben hétnapos izraeli körutazásra invitál. Na jó, ők tuti nem a blogomra reagáltak :)

Erre a bejegyzésre a következő témakörben (is) várom a bejegyzéseket: mi az, amit vinni kell a külföldre, és az ember mindig elfelejti, illetve mi az, amit elvisz, és kiderül, hogy tök felesleges volt.

Szép hétvégét mindenkinek!